„Egerről közhelyek nélkül…” Versenyfelhívás egri középiskolásoknak

Az Egri Lokálpatrióta Egylet városismereti versenyt hirdet egri középiskolások részére.

A megmérettetésen 9 – 12. évfolyamos, háromfős csapatok adhatnak számot arról, mennyire ismerik szülő- és iskolavárosukat.

Úgy gondoltuk, hogy tekintettel arra, hogy Eger egy iskolaváros, ez egy térségi jelentőségű ügy, nagyjából minden második középiskolás nem egriként jár a város középiskoláiba. Fontosnak tartjuk, hogy ismerjék meg a várost, lélekben kötődjenek hozzá. Úgy gondoltuk, hogy két kiváló tanárt, Batári Antalt és Szoviár Jánost kérjük fel arra, hogy állítsanak össze egy nem szokványos városismereti vetélkedőt, ezért lett a címe “Egerről közhelyek nélkül…”

Habis László (forrás: https://egerhirek.hu)

Tovább olvasom…

Köszöntjük Önt az EGRI LOKÁLPATRIÓTA EGYLET honlapján!

Ki is az igazi LOKÁLPATRIÓTA? Az az ember, akit túlságosan fűt a hazaszeretet? Nem. Véleményem szerint a LOKÁLPATRIÓTA ezer szállal, érzéssel, lényének teljes gazdagságával kötődik az otthonához. Az EGRI LOKÁLPARTIÓTA szerelemmel, gyengéden szereti a lakhelyét. Vagyunk így egy páran, és 2011-ben 20 éve lesz annak, hogy ezt meg is pecsételtük egy közösség létrehozásával. Mi vagyunk az Egri Lokálpatrióta Egylet. Sorainkban önkormányzati, hivatali, civil és szakmai szervezetek tagjai is vannak, mindannyian elkötelezett EGRIEK.

Tovább olvasom…

Városismereti vetélkedőt szervez az ELE – 2022.09.14.

“Városismereti vetélkedőt hirdetett az Egri Lokálpatrióta Egylet helyi középiskolások számára. A kétfordulós, Egerről közhelyek nélkül című pályázatra olyan dolgozatokat várnak, amelyek a diákok kreatív gondolatait, látásmódját tükrözik a város jelenével, jövőjével kapcsolatban.” Eger TV

Lajosvárosi Búcsúi Napok, augusztus 27.

Az Egri Lokálpatrióta Egylet ezúton hívja és szeretettel várja Önt és kedves családját a Szent Lajos király tiszteletére szervezett Lajosvárosi Búcsúi Napok rendezvényeire.

Helyszín: Eger, Lajosvárosi Templom kertje (Köztársaság tér)

A 2022. augusztus 27-i (szombati) családi napok programja:

Tovább olvasom…

2022. augusztus 19-i Fáklyás Királyköszöntő Ünnepség

Invitáció. Az Egri Lokálpatrióta Egylet ezúton tisztelettel meghívja a 2022. augusztus 19-i Fáklyás Királyköszöntő Ünnepségére.

18.30 – Műsor a Dobó téri Minorita templomban

Az ünnepség Pawel Cebula atya gondolataival veszi kezdetét.

A megemlékezésen közreműködnek:
Kónya Boglárka – diák
Pap Nikoletta – énekművész
Hibay Éva – fuvolaművész
Bajzáth Linda – zongoraművész
Asztalos Bence – hegedűművész
Szívós Győző – fertálymester

19.15 – Habis László elnök köszönti majd invitálja a megjelenteket, hogy fáklyáikkal vonuljanak fel a várba.

20.00 – Fáklyás Királyköszöntő Ünnepség – Vár

Tovább olvasom…

Pünkösd hétfői családi nap és közgyűlés

Megtartottuk az éves mérlegzáró közgyűlésünket, egyben a szokásos pünkösdi családi napunkat.

10.00 órakor Dr. Budai Péter atya által celebrált misén vettünk részt, majd a közgyűlés következett.
Ebéddel zártuk a napot.

Köszönjük a megjelent tagjaink aktív közreműködését!

Habis László

Fotók megtekintéséhez kattintson a Tovább olvasom gombra.

Tovább olvasom…