Pótolhatatlan veszteség érte az Egri Lokálpatrióta Egyletet.
2020 június 4-én reggel Ágoston Ottóné Bogi eltávozott közülünk, lelkét visszaadta Teremtőjének…
Bogi nem csupán az egylet titkára volt, hanem lelke, mozgatórugója, világító fáklya.
Messzi útra indulsz most Bogi… Az űrt, amit Magad után hagysz, senki nem fogja tudni betölteni.
Mégsem búcsúzunk Tőled … Vidám mosolyod, mindenre , mindenkire odafigyelni, gondoskodni, szeretni tudó lényed velünk marad…
A lélek él…találkozunk…
Ágoston Ottóné Bogi: „Szeretek segíteni”
Nyugdíjas éveimben óriási problémákkal szeretnék majd megküzdeni: milyen farsangi jelmezt varrjak az unokámnak, mit főzzek a nagy családi ebédre, hogyan irtsam le a rózsákról a lisztharmatot, melyik gyógyfürdőbe jussak el. No és persze mindezt fitten és egészségen. De azt, hogy ekkor legyek tagja egyletnek, szövetségnek, egyesületnek, bizottságnak, és a napjaim tele legyenek olyan programokkal, melyek nem a családnak, hanem egy nagyobb közösségnek, akár a városnak szólnak, és mindezt lelkesedéssel, önzetlenül, hát… Felnéznék magamra. Ágoston Ottóné Boginak ez a nyugdíjas élet. A köz szolgálata, az értékek megőrzése, rendezvények szervezése. És persze mindezt szellemileg, fizikailag fitten, úgy, hogy jut idő a családra is…
– Hová köt a gyerekkorod?
– Nem vagyok egri, Miskolcon születtem, ott éltem húsz évig. A férjemmel korán összeházasodtunk, és mivel ő Debrecenben kapott állást, odaköltöztünk. Nagyon kemény tíz év volt, rokonok, ismerősök nélkül, nehezen tudtam beilleszkedni. Hálás vagyok a későbbi debreceni barátaimnak, hogy segítettek ebben. Én édesapám második házasságából születtem, az első házasságból született nővéremmel nagyon jó volt a kapcsolatunk. Ő itt élt Egerben, és mihelyst volt rá lehetőség, ideköltöztünk. A Városházára kerültem, a műszaki osztályra, az átalakítás után a főmérnöki irodán dolgoztam közel harminc évet. Amikor átköltöztünk, úgy éreztem, egy kicsit hazajöttem, hiszen nem volt ismeretlen a város. A debreceni nehéz évek után mintha itt kicsit megnyugodtam volna. Bár a férjemmel akkor elváltunk, a mai napig tisztelettel vagyunk egymás iránt, közös gyerekeinkkel és az ő második házasságából született gyerekeivel, valamint feleségével együtt is szervezünk közös programokat.
– Nyughatatlan nyugdíjas vagy, nagyon sok területen vállalsz aktív szerepet. Hogy jöttek létre ezek a megkeresések? Már a Városházán is ennyire szervezkedtél?
– 1992-ben kezdődött, akkor talált meg minket az Európai Virágos Falvak és Városok versenye. Nagy kihívás volt, hiszen mindenhol talajtakaró növényeket lehetett látni, virág alig volt a városban. Kiírtuk a városi versenyünket, mely idén már 25 éves. Ez a verseny egy olyan kapocs volt a város felé, ami új szemléletet adott: virágbarátságok kötődtek, megszólítottak az emberek az utcán, úgy éreztem, hogy egy közösség részese vagyok, és mivel minden évben díjátadót kellett szervezni, belerázódtam a rendezvényszervezésbe. 1996-ban Eger szervezte meg a nemzetközi díjátadót, ez újabb kihívás volt, a reptérről való transzfertől kezdve a szálláson át a programokig mindent mi szerveztünk. Megtanultam annak a trükkjeit, hogyan lehet minél kevesebb pénzből minél jobbat kihozni. Később, 2006-ban megnyertük a magyarországi versenyt, 2007-ben mi képviseltük az országot, ami szintén nem volt könnyű… Ezek a programok nagyon jó élmények voltak, és maga a Virágos Egerért Verseny is rendkívül népszerű lett, öröm látni, hogy a lakosságot mennyire megmozgatja, és mennyire összefognak a célért, hogy Eger szebb lehessen. Később elindítottuk a Nyitott Kertek programot is. 25 éve vagyok a zsűri tagja, és bár a szervezésben már nem nagyon veszek részt, ha keresnek, a kollégák tudják, hogy rám számíthatnak. Idén tízéves az Eger Ünnepi Fényei pályázatunk is, de ebben is már csak zsűritagként veszek részt.
– Mi volt a következő állomás?
– Ötvenévesen beiratkoztam a Századvéghez, közpolitikát hallgattam kétszer egy éven át.
– Ez miért volt fontos?
– Nem a politikáért. Nem arra vágytam, hogy nyugdíjasként politizáljak… Egyszerűen csak érdekelt a közpolitika, az, hogy hogyan lehet szót érteni az emberekkel, hogyan lehet bánni velük. Ezért vagyok benne az Agria Universitas Egyesületben is.
– Ha már egyesületnél tartunk… A Városszépítő Egyesületnek mikor lettél a tagja?
– Ó, az még akkor kezdődött, mikor a Városházára kerültem, vezetőségi tagja már lassan tizenöt éve vagyok. Nagyon sok szép feladatunk volt, nekem az Érsekkert a gyengém… A Philip Morris Alapítvány 2000 őszén kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy támogatná a tízhektáros barokk kert helyreállítását. Felfrissítették a növényzetet, ami teljesen el volt gazosodva, felújították a játszóteret, új virágágyásokat ültettek stb. Korábban szintén az alapítvány támogatásával és a Városszépítő Egyesület bevonásával megépült a Zenepavilon, ahol egy olyan kis közösségi kertet szerettünk volna létrehozni, ami kulturális programok megrendezésére is alkalmas.
– Egri Lokálpatrióta Egylet? Egri séták nem csak egrieknek? Én csak sorolom, és sorolom, mi mindent csinálsz, és még nincs vége…
– Amikor 2007-ben nyugdíjba mentem, rögtön kaptam egy felkérést, hogy csináljuk meg az Eger Ünnepi Fényei programot, ezt az egylet találta ki. Miután ezt megszerveztem, kaptam egy másik felkérést, hogy segítsem a titkár munkáját, majd később én lettem a titkár. Már akkor is kedvencem volt az Eger Csillaga Díj, amelynek köszönhetően csodálatos embereket ismerhettem meg. Fantasztikus érzés, hogy ilyen értékes embereket mutathatunk be az egrieknek. A díjra bárki tehet jelölést, a beérkezett nevekből egy választmány szavazza meg titkos szavazással, ki kerül be kategóriánként a három jelölt közé, akikre aztán a lakosság szavazhat.
Az egri sétákat Oszi bátyám (dr. Renn Oszkár – a szerk.) szervezte, de tavaly már én is besegítettem. Szeretnénk ismét eljutni már korábban bejárt helyekre, megmutatni, mi minden változott időközben, de tervezünk olyat is, hogy kulturális intézmények kulisszatitkait fedezzük fel, ilyen lesz például a színház tereinek a bejárása. Öt könyv jelent meg eddig, ezeknek a szerkesztésében, illetve a fotók elkészítésében segítettem. Ez a program, ami már kétszáz fölötti sétánál tart, és öt könyvvel büszkélkedhet, egyedülálló az országban.
– Egri Értéktár Bizottság…
– Ez egy nagyon érdekes téma… Közgyűlési döntés alapján jött létre, Sós István volt az első elnöke. Nehezen indult be, talán úgy voltak vele az emberek, hogy látják a helyi értékeket, ott vannak, miért kell ennek bizottság… De valójában ez úgy működik, mint egy leltár. Rendszerbe vesszük a város értékeit, amelyeket sokan nem is ismernek igazán. Ennek a bizottságnak a koordinátora vagyok.
– Miből áll a saját, emberi értéktárad?
– A szüleim rendkívül szigorúak voltak, én akkor morogtam rájuk, mégis, amiket otthonról hoztam – pl. a kötelességtudat, vagy: amit elvállaltál, csináld meg –, azokat mindig szem előtt tartottam. Fontos számomra, hogy másokkal figyelmes, udvarias legyek. Az eltelt évek alatt pedig a kollegialitás, a csapatban való munka, az együttgondolkodás hangsúlya erősödött bennem. Nagyon jó csoportom volt a Városházán, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– Miért fontos neked, hogy ennyi területen helyt állj? Tudom, nem a pénz motivál, hiszen ezekért – az értéktári munkát leszámítva – nem kapsz pénzt, viszont sok időt és energiát fordítasz rájuk.
– A gyerekeim, akikre nagyon büszke vagyok, gyakran tanácsolják: anya, tanulj meg nemet mondani! De nehezen megy. Tanulom, de nehezen megy. Ez a titka. Szeretek segíteni és szeretek szervezni. Tele van a naptáram, igazából alig van szabadnapom. Maximalista vagyok, jó lenne néha nem ennyire sarkosan viszonyulni a dologhoz, kevésbé maximalistának lenni. Talán ami az erősségem, az valahol a negatív tulajdonságom is. Jó lenne néha kiengedni…
– Mi tud ebben segíteni?
– A séta. Reggelente tornázom, és mindennap sétálok. No és persze az unokák… Igazi nagymama vagyok, aki kúszik-mászik az unokáival. A lányomnak egy kislánya van, a fiamnak két kisfia. Bármire képes vagyok értük… Ha kell, húsz percig a sarokban ülök, mint igazi várkisasszony, aki várja, hogy a két vitéz kiszabadítsa…, de a lányunokám szemrebegtetése is levesz a lábamról (nevet). Próbálok aktív és hasznos lenni ezen a téren is.
Az Egri Magazin 2017 március 29-i riportja