Föld órája 2011. 03. 26.

Március 26. SZOMBAT:Eger is csatlakozik a WWF világszerte egyre népszerűbb „Föld Órája” nevű kezdeményezéséhez, melynek lényege, hogy -a figyelmet a klímaváltozásra irányítva- március 26-án 20.30-tól egy órára kapcsoljuk le a villanyt. Számos közintézmény díszvilágítását lekapcsolják, és a lakosságot is arra kérik a szervezők, hogy lehetőség szerint egy órán át ne használjon otthon elektromos áramot.

Újszülöttek köszöntése

Az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöksége 2009. évi döntése alapján hagyományt szeretne teremteni az Egerben született csecsemők és szüleik köszöntésével a Fáklyás Királyköszöntő Ünnepségükön, amelyet minden évben augusztus 19-én tartunk meg. Mivel ez az első esemény, a 2010. január 1. és június 30. között született gyermekeket köszöntjük, az ezutáni eseményeken pedig az ezt követően az adott …

Tovább olvasom…

“Új egri baba születik” rajzpályázat

Katona Szilárd, a Felsővárosi Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának 4. osztályos diákja nyerte meg az Egri Lokálpatrióta Egylet „Új egri baba születik” című rajzpályázatát. Műve alapján egy emléklap készül, amelyet Habis László polgármester minden egri születésű kisbaba édesanyjának odaajándékoz majd.

Tovább olvasom…

Döm-dö-döm Játszóház

Agyagozással, kézműves foglakozással folytatódott a Döm-dö-döm Játszóház. Hétvégén más helyszínen, a Harlekin Bábszínházban tartják a következő játszóházat.

Rendszeresen, minden szombaton 10 órától működik a Lokálpatrióta Egylet szervezésében a Döm-dö-döm Játszóház. A szülők és a gyerekek már számítanak rá, kialakult a visszatérő játszóházasok köre.

Tovább olvasom…

Egri Kvaterka az egészségről

Eger város egészsége címmel indult négyrészes előadás-sorozat a Keresztény Ifjúsági Klubban. Az első egészséggel foglalkozó Kvaterkán a sorozat szervezője, dr. Herczeg László belgyógyász-háziorvos beszélt a két leggyakoribb halálokról és az egyén szerepéről az egészség megőrzésében.

Tovább olvasom…

Újra indul a Döm-dö-döm játszóház az ELE szervezésében

Újra indul a Döm-dö-döm játszóház az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében

Az Egri Lokálpatrióta Egylet a téli hónapokban is játszóházba invitálja a gyerekeket és szüleiket. Január 30-án, szombaton 10-12 óráig a játszóház helyszíne az egri Malomárok úti jégpálya lesz, ahol a kicsik a korcsolyázás mellett téllel kapcsolatos témákról festhetnek képeket, grízből, műanyagból és papírból készíthetnek téli díszeket.

Tovább olvasom…

Egri Kvaterka Giró-Szász Andrással

Az Egri Lokálpatrióta Egylet meghívására Egerben tartott előadást Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója. Az “Egri Kvaterka” szerdai rendezvényén az ismert politológus, és politikai elemző a 2010-es választási esélyekről beszélt az egri Keresztény Ifjúsági Klubban.

Tovább olvasom…