Egri Lokálpatrióta Egylet
Egri séták nemcsak Egrieknek
(2007 – 2010)
I. kötet
Kedves Eger iránt rajongó Olvasó!
Általában fennhéjázásnak számít, ha valaki, aki szívéből kötődik egy könyvhöz, az ajánlásban szerencsésnek nevezi azt, aki a kiadványt kézbe vehette. Most mégis hadd tegyek így: szerencsések vagyunk, ezek a lapok ugyanis meggyőződésem szerint időtálló értéket rejtenek. Büszkén szemléltem azt az egri teljesítményt és összefogást, mellyel ezt a párját ritkító kiadványt minden érdek nélkül, városunk iránt érzett gondoskodó szeretetből létrehozták.
Dr. Renn Oszkár bátyám innovatív szellemétől vezetve több mint három éve életre hívtunk egy ismeretterjesztő programot egrieknek, sétát önmagunknak, önmagunkért, Egerért. Most, hogy megannyi ilyen esemény élvezőjeként, egyben az Egri Lokálpatrióta Egylet elnökeként visszatekintek az elmúlt időszakra, csodás embereket, jó közösséget, felemelő és bátorító egri élmények sokaságát látom, magam is gazdagodtam, épültem a séták által.
Tovább olvasom…