Koós Ede érseki tanácsos, plébános, teológiai tanár ünnepi beszéde augusztus 19-én az egri várban, az egykori gótikus székesegyház romkertben az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében:
Mélyen tisztelt Elnök Úr! Városunk és a jelenlévő polgári és egyházi közösségeink illusztris vezetői! Tisztelt Ünneplő Közösség! Hölgyeim és Uraim!
Rendkívüli meghatódottsággal, heves szívdobogással állok itt Önök előtt Magyarország születésnapjának, fővédőszentje, Szent István királyunk ünnepének előestéjén, az általa alapított egri püspökség egykori legjelentősebb temploma szentélyének helyén.
Hálásan köszönöm az Egri Lokálpatrióta Egyletnek, hogy régi hagyományt ébren tartva évről-évre kihoznak bennünket ezen az estén ide, az Árpádházi uralkodóink iránti tisztelet egri emlékhelyére.
Hogy miért temették ide annak idején Imre királyunkat pontosan ma sem tudjuk. Mindenesetre itteni sírhelye jó alkalom arra, hogy ébren tartsuk a tüzet, ami azt a tudást és hitet világítja meg és melegíti, ami a nemzetet alkotó nemzetségek, családok fontosságát hivatott kiemelni. Sírhelyéhez nemsokára közelebb lépünk és elhelyezzük a tisztelet koszorúját az iránt a nemzetség-család, az Árpádház iránt, akiknek annyi mindent köszönhetünk.
Morus Szent Tamás írja valahol: A hagyomány nem annyira a hamu őrzése, hanem sokkal inkább a láng tovább adása. Adja az Úristen, hogy a lokálpatrióta egylet és városunk más civil szervezetei a hagyományokat sose csak őrizzék elzárva-bezárva azt mások elől, hanem tovább adják, és a hagyományokat ne pusztán ápolják, hanem mindig fel tudják mutatni annak egészségét és vitalitását különösen az utánuk jövő új, fiatalabb nemzedékeknek!
Tisztelt Ünneplők!
Úgy gondolom ezen a csodálatos ünnepen akkor járunk el helyesen, ha nemcsak annak dicsőségét és emberi büszkeségre okot adó gyümölcseit vesszük lajstromba, hanem egyben jövőnk irányát is keressük.
Szent István királyunk öröksége nem pusztán történelem, hanem ma is élő útmutatás, amely eligazít bennünket múltunk és jövőnk, tudásunk és hitünk, Európánk és Ázsiánk, és Amerikánk, Afrikánk valamint ha nem vigyázunk eléggé: eltűnésünk, és ha értékeinkkel jól sáfárkodunk, akkor remélt megmaradásunk határmezsgyéin.
Mai napig tartja magát az a nézet, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe keletről érkezett. Sztyeppei őseink katonai fegyelme, közösségi összetartozása, szabadságszeretete olyan erő volt, amely ha nem lett volna, akkor az oly sok balszerencse és annyi viszály eltörölt volna bennünket a történelem színpadáról, de mivel itt vagyunk az mindenképpen azt bizonyítja, hogy bennünket ez az erő megtartott. Gondoljunk csak a történelmünk tanításából kihagyott 907-es pozsonyi csatára!
Azonban itt fel kell tennünk egy fontos, jó kérdést!
A népek történelmének színpadán való megmaradáshoz valóban elég lett volna az oly törékeny emberi erőn nyugvó elébb említett fegyelem, emberi összetartás és szabadság szeretete?
Aki kész arra, hogy ne felületesen ismerje Szent István királyunkat, hanem hajlandó őt világnézetével együtt tekinteni egyértelműen azt válaszolja, hogy szent királyunk annak idején felismerte: önmagában a keleti, ázsiai örökség nem biztosítja a fennmaradást.
Latin rítusú papok, egyházi személyek igehirdetései, imádságai, tanításai nyomán Szent István az örök életet választotta saját maga számára és mivel szerette övéit, ezt az öröklétet választotta magyar népe számára is. Róma által elismert apostolként alapított az akkori keresztény Európában egy új keresztény országot-államot, Hungáriát.
Döntésével azonban nem szakította el népünket keleti gyökereitől, hanem új, szilárd alapokra helyezte, ahogyan azt az Evangéliumból tanulta attól az embertől, aki házát sziklára építette: egy olyan országot alapított, amely egyszerre hordozza Ázsia örökségét, valamint az akkori Európa kultúráját, de mindenekelőtt a Jézus Krisztusba vetett hitet.
A törvényeivel létrehozott új magyar kultúra nem elvont, megfoghatatlan eszméken nyugodott, hanem hús-vér valóságon, az ázsiai származású Jézuson, aki a Pantokrator Krisztusnak bizonyult, ahogyan a Szent Korona díszes zománclemeze mutatja minden arra kíváncsi magyarnak is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ilyen komoly alapokra épített ország csoda, hogy még megvan? Igen! Természetes, hogy él, létezik, mert természetfelettin nyugszik!
Eger városa különösen is hordozza ennek lenyomatát. Itt, az egri püspökség alapításával 1009-ben, Szent István király maradandó művet hozott létre. A püspökség, amelyet az apostoli király alapított, a keresztény hit továbbadója és a modern tudás, a kultúra, az európai műveltség közvetítője is lett. Ma is az! Az egri kulturális örökség és a jelen kultúrájának is jelentős részét az adja, amely a természetfelettibe vetett hit alapjaira létesült 10 évszázadon keresztül. Gondoljunk a méltán büszkén mutogatható épületegyüttesekre, képzőművészeti alkotásokra, irodalomra, zenére, a művelt Eger keresztény múltjára!
Azonban Eger városa egy másik örökséget is hordoz: a keleti és a nyugati civilizáció összecsapását. Az 1552-es ostromkor Dobó István és hős katonái nemcsak egy város, hanem egy egész kultúra, ha tetszik a nyugati kultúra védői voltak, habár minden bizonnyal ők erre akkor nem így gondoltak. Csak érezték, tudták, hogy legfőbb értékeik családtagjaik, házaik, templomaik fenyegető veszélyben vannak. Gárdonyi által elképzelt esküjüket szinte ma is hallhatjuk a vár falairól:
„Esküszünk, hogy inkább itt veszünk, semhogy a hazát, hitet és várost feladjuk.”
Akkoriban ez az eskü egyszerre volt nyugat felé hűség, és kelet felé ellenállás. A magyarság otthona, a Kárpát-medence, mint híd, akkor csatazajtól, fegyverek ropogásától, egymás életét vérszomjas módon kioltani akaró emberek ordításától volt hangos. A ma békés és erőszakmentes Kárpát-medence, mint híd a népek között akkor bizony vértől vöröslő híd volt két világ találkozásánál.
Most álljunk meg egy gondolat erejéig a híd szimbólumánál, jelképénél!
A híd olyan isteni és emberi alkotás, amelynek célja és feladata összekötni olyan pontokat, amelyek egymásközti elérhetősége fontos az emberek számára. Kárpát-medencében való honfoglalásunk, itt lakásunk, itt-maradási szándékunk mindig is magán hordozta és magán is fogja hordozni ezt a történelmi szerepet, küldetést: híd-nemzetként jelen lenni a népek történelmi színpadán.
Szent Istvánunk ezzel minden bizonnyal tisztában volt. Különben írta, vagy íratta volna-e utódjelöltjének, fiának Imrének és úgy hiszem onnantól kezdve népünk mindenkori vezetőjének az Intelmekben, hogy:
„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.”
Ez a mondat a híd-szerep betöltésének istváni parancsa. És szól hozzánk ma is. Mutatja az utat egy élhetőbb jövő felé, ahol a népek igazi, eredeti kultúrái gazdagítják, és nem pedig kioltják egymást.
A mindennapi tapasztalat azonban más. A 90-es évek végén kezembe került egy könyv, amelyet egy egri barátom jóvoltából most újra olvashatok, nos ennek a könyvnek írója Samuel Huntington, aki könyvének ezt a figyelemfelhívó címet adta: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Bizonyára sokan ismerik. Mondanivalójából most csak egy gondolatot szeretnék kiemelni. Huntington 1996-ban ezt írta
„A jövő legfontosabb konfliktusai nem ideológiák vagy nemzetállamok, hanem civilizációk között fognak zajlani.”
Nézetem szerint az író akkor valóban megfogalmazta azt, ami napjainkban pedig mind szélesebb körben egyre nyilvánvalóbbá válik.
Euro-atlanti civilizációnk recseg-ropog, a régebbi win-win szövetségi rendszer viharos gyorsasággal bomlik fel. Az Eurázsiai civilizáció szemünk láttára kezd alakot ölteni. Afrika a szó szoros értelmében jön fölfelé. A kontinenslemezek tektonikai mozgásának analógiájával élve gigantikus és a globalizálódó világ miatt egyre látványosabb civilizáció-tektonika megy végbe. Minden mozgásba lendült. A sokszor bekövetkező személyes és közösségi egyensúlyvesztés ilyen helyzetben szinte természetes. Nagyon fontos kérdés, hogy mit kezdünk egyensúlyvesztett, mindenfelé billenni tudó állapotunkkal!
Mert: az utoljára a Római Birodalom hanyatlásakor megtapasztalt méretű népvándorlás első hullámai vannak még csak itt. A mesterséges intelligencia által lehető válik hamarosan a cyberorganizmusok világa, Huxley idézőjelbe tett Szép új világa küszöbön áll.
Tisztelt elgondolkodásra kész magyar honfitársak!
Úgy gondolom ilyen helyzetben különösen szükség lenne a szentistváni intelligenciára, amely egyszerre nyugodott természetes és természetfeletti alapokon. Határozottabban és világosabban fogalmazva: az elkövetkezendő időkben arra a szentistváni intelligenciára lenne szükség, akinél még a természetes is a természetfelettin nyugodott!
Mert döntéseket kell hoznunk, mégpedig lehetőleg időben jó döntéseket! Nyugat vagy Kelet? Ázsia vagy Európa? Boldogság vagy jólét? Tudás vagy hit? Egyház vagy állam? Család vagy egyén?
Hölgyeim és Uraim!
Sajnos helytelen kérdésfeltevések sora. Helytelenül márpedig kérdéseket feltenni óriási probléma, még pontosabban fogalmazva: diabléma! Mert nagyon nehéz jó döntéseket hozni akkor, ha adott esetekben már a kérdésfeltevés sem jó, tévedésen, vagy félrevezetésen alapul.
A mi fejedelmünk István a rá bízott történelmi korszakban, a 2. évezred elején Európájának és magyarságának kérdéseit igyekezett tanácsadói segítségével jól feltenni. Uralkodásával bizonyította, hogy lehet ugyan messzi Keletről érkezni, és mégis nyugativá is válva keresztény országot létrehozni- építeni. Lehet a sztyeppei szabad, de mégis fegyelmezett életmód örökségét hordozni, és ugyanakkor a keresztény erkölcsben otthonra találni. Lehet modern tudást összeegyeztetni a természetfelettibe vetett hittel, és lehet, még ha küzdelmes is összhang az individuum bölcs kiteljesedése és a keresztény családeszmény között.
Szent István király ezer évvel ezelőtt bebizonyította: a magyarság jövője csak akkor biztos, ha épít a Keletben gyökerező múltjára és így kapcsolódik egy keresztény Európához. Ez volt a 2. évezred elején.
Mitévők legyünk most, a 3. évezred elején?
A híd-szerepet most is tudatosan vállalva, ha arra van szükség, a történelmi küldetést teljesíteni kell. Nem megtagadva, igaz a nagyon régmúlt homályos ködébe vesző, keleti gyökereinket ugyanakkor szoros kapcsolatban maradva a hajdan szebb időket látott keresztény nyugattal és megerősített keresztény magyar identitással segítve Európát hiteles alapjaihoz, értékeihez való visszatalálásában.
Tisztelt Ünneplők!
Számomra megható és szimbolikus a hely, ahol állunk. Eger egykori keresztény templomának helye ez, melyet a történelem viharai szinte a földdel tettek egyenlővé.
Ne kerteljünk! Ne mismásoljunk! Mondjuk ki bátran, legalább ezen az ünnepen, hogy Szent István királyunknak, Imre királynak, az Árpádháziaknak és az utánuk következő évszázadokon keresztül sok magyarnak a jelen és a jövő reményének záloga volt a keresztény templom, de legfőképpen mindig az a személy, akinek a keresztény templom épült. Jézus Krisztus! Egykor becsült, majd később elvetett-megvetett fundamentuma lett a mindenkori magyar jelennek és jövőnek Szűz Mária országában a Pantokrator Krisztus.
Beszédem végén, hogy valamelyest méltók lehessünk az ünnepelt Szent István királyhoz, tisztelt mindannyiuk nevében most Őhozzá, a Teremtőhöz, A Gondviselőhöz fordulok:
Isten, áldd meg a magyart, Szent István király örökségét, a születésnapját ünneplő Magyarországot!
Fölséges Istenünk, Urunk áldd meg Eger városát, áldj meg mindannyiunkat, hogy megállhassuk helyünket a civilizációk-kultúrák összecsapásának háborgó tengerén!
Hogy megállhassuk helyünket eleinktől örökölt keresztény hitben, reményben és szeretetben, mindenki ott, ahová a Gondviselő Isten vártára állította őt értékek őrzőjéül! Amen! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Koós Ede érseki tanácsos, plébános, teológiai tanár