Városismereti vetélkedőt hirdet az Egri Lokálpatrióta Egylet – EKKE

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem ad otthont az Egri Lokálpatrióta Egylet középiskolásoknak szóló, „Egerről közhelyek nélkül…” elnevezésű vetélkedőjének – jelentette be Habis László, az egylet elnöke a Líceumban.

Számos korosztályt elér rendezvényeivel az Egri Lokálpatrióta Egylet, de kifejezetten fiataloknak szóló kezdeményezésük nem volt korábban, ezért is született meg a vetélkedő gondolata – árulta el Habis László. A szervezet elnöke elmondta: a város mind a 15 középiskolájának eljuttatják a felhívást. A versenyre minden intézmény két, háromfős csapatot nevezhet.

Kép forrása: https://uni-eszterhazy.hu

A kétfordulós megméretés első részére egy maximum háromoldalas gépelt esszével lehet nevezni, amit postai úton kell eljuttatni az Egri Dobó István Gimnázium címére, ennek leadási határideje október 15. A második, szóbeli fordulónak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem ad otthont novemberben.

Batári Antal, az Egri Dobó István Gimnázium nyugalmazott tanára hozzátette: nem kizárólag a diákok lexikális tudására kíváncsiak, hanem arra, a fiatalok hogyan viszonyulnak Egerhez, mit gondolnak a városról, hogyan lehetne azt szebbé, jobbá tenni.

A versenyfelhívást itt éri el: https://egrilokalpatriotak.hu/egerrol-kozhelyek-nelkul-versenyfelhivas-egri-kozepiskolasoknak/

Forrás: https://uni-eszterhazy.hu/egyetem/varosismereti-vetelkedot-hirdet-az-egri-lokalpatriota-egylet